Döntés - kényszer?

Van, a csoport. Van a szavazat. Van a döntés. És van, ami nem döntés, szerintem. Először csak azt láttam, hogy ez zavar engem.

Talán számomra ezért nem egységes a csapat. Mert nem mindenki határozott.

Ezt érezhettem eddig. Most ez a helyzet is megerősített ebben.

Aztán eszembe jutott, hogy a parlamentben is van, aki tartózkodik. Ez elfogadott... De miért tartózkodik? Egy titkos szavazáson nincs vesztenivalója.

Szerintem. Vagy mégis?

Aztán rájöttem, hogy igazából nem ez zavar, hanem, az, hogy magamból indultam ki. Mert engem zavar magamban, amikor nincs határozott véleményem valamiről.

Különösebben, semmit nem kell tennem azért, hogy egy ilyen helyzetben döntést hozzak. Mert ilyenkor velem valahogy megtörténik, hogy olyan ingerek érnek, amiknek a hatására döntést tudok hozni. Ha valami, foglalkoztat gondolatban, akkor fura módon az kerül szóba egy beszélgetésen, vagy megnézek egy filmet, amiben megjelenik egy hasonló élethelyzet, vagy olvasok egy gondolatoit... A lényeg, hogy ez nem tudatos, de eredményes "keresés" :) 

Hát ennyire különbözünk. Mert ha van, például 3 napom a döntésre, akkor az első napon ha nincs is gondolatom, a harmadikra biztosan meglesz, mert az az én belső határidőm, a megnyugvásra.

Itt már el lehet térni a konkrét helyzettől, mert ez számomra egy eszmefuttatás.

A stílusosság kedvéért, az én nagy kérdésem:

Mi kell ahhoz, hogy egy ember abban találjon megelégedésre, hogy valójában nem dönt?

Kiskérdések:

  • Van e erre olyan válasz, ami számomra is elfogadhatóvá teszi, hogy egy helyzetben ne döntsek?
  • Személyiségfejlődés szempontjából az a képesség, hogy valaki abban talál megelégedésre, hogy nem dönt... Na ez most előrelépés, vagy visszalépés, ahoz képest, ahol én tartok?

Mert ugye, ha foglalkoztat az emberismeret, akkor ez sarkallatos kérdés... :)

Meglátom, mikor és milyen formában jönnek szembe a válaszaim :)

0 Tovább

MÁSSÁG ÉS EGYENLŐSÉG?

A cím egy szófacsar... Az a szó, hogy másság, az eltérést hangsúlyozza.

Holott jobb lenne inkábba z azonosságokat kiemelni.

Esélyegyenlősség. Ez a szó azt hangsúlyozza nekem, hogy valóban eltérőek az esélyek, mert egyenlővé kell tenni az esélyességi szintet... Nem elég egyszerűen csak esélyt adni.

Erről egy mese jutott eszembe: Lázár Ervin Az igazságtevő nyúl

0 Tovább

Ha segítenél, hagyj dönteni!

 "Nem azok értik meg egymást, akik azonos nyelvet beszélnek, 
hanem azok, akik ugyanazt érzik."

Müller  Péter is azt mondja, hogy beleérzőképesség kell a megértéshez...

Sokat gondolkodtam mostanában ezen...

Amikor felháborodva vagy kétségbeesve beszélek neked arról, hogy milyen igazságtalanságok történnek a világban, te csak ennyit mondasz: "de hát ilyen a világ".

Ilyenkor nem értesz, hiszen nem érzed át azt, amiről beszélek, felette maradsz, nem mászol bele.

Azt hiszem, Müller Péter mondta, hogy csak úgy tud segíteni valakinek, ha belehelyezkedik a lelkébe.

Arról pedig Bagdi Emőke beszélt, hogy minden páciense után / előtt, ad magának néhány percet arra, hogy kiürítse magát, visszatérjen a saját lelkéhez, anélkül hogy sérülne a hallottaktól és azért, hogy figyelni tudjon a következő páciensre és neki is segíteni tudjon.

Akkor itt a megoldás a szociális munkások esetére…

Ezerszer hallottam, hogy távolságot kell tartaniuk, hogy ne alakuljon ki a kötődés, amit aztán nehéz kezelni később az elváláskor. De ez egyszerűen nem igaz. Ezt a technikát kell megtanulni amiről Müller Péter és Bagdi Emőke beszélnek. Biztos nem egyszerű, de mégis ez a célravezető és nem a „távolságtartósdi”.

Azt is hallottam, hogy nem dolga a szocmunkásnak, „megmondani” a kliensnek, mi a helyes… Meggyőződésem, hogy nem is megmondani kell – mert annak következménye mindig ellenállás, hanem rávezetni, ugyanis a rávezetés következménye mindig a saját meggyőződés kialakulása.

Ez vezet személyiségmódosuláshoz, ami a cél azokban a helyzetekben, amikor pozitívan akarunk valakit befolyásolni. Észrevétlenül kell ezt csinálni, hogy az illető úgy érezhesse, hogy minden, ami vele történik, a saját akarata… Ehhez kötődés kell… Hiszen, csak, aki közel enged, annak hihetem el, hogy jót akar… Akitől nem érzem, hogy megért, arra nem hallgatok…

Mire rájön a „kliens, hogy befolyásoltam, hálás lesz, már nem áll ellent és nem is támad, hiszen, az a meggyőződés az övé lesz, amit felfedezett az én segítségemmel.

Én úgy hiszem, a Jóisten is így működik bennünk: Bár nem támogatja a rosszat, mégis megengedi hibáinkat, hogy elhiggyük, miénk a döntés, miközben a hitben vezet minket, hagy tapasztalni, ami a rávezetés egyik eszköze.

 

0 Tovább

Bocsánatkérés - megbocsátás - megbánás

Egy facebook poszt indította el bennem ezeket a gondolatokat.

Utána jött szembe egy gondolat, amit már rég ismerek és témába kapcsólódik: "Ne tedd azt mással, amit te sem szeretnéd, hogy veled tegyenek. "

Van még egy gondolat, ami ilyenformán már a harmadik. Arról szól, hogy aki képes a megbocsájtásra az önmagának tesz ezzel jót.

Még egy gondolat: Ne bánj meg semmit, mert minden okkal történik.

Ezeknek a gondolatoknak az ütköztetése és öszekapcsolása alapján tudnám megfogalmazni a saját gondolataimat.

A bocsánatkérésről a poszt teljesen azt írja, amit én is gondolok. 

Van abban is valami, hogy nekem, jó, ha megbocsátok, hiszen nem nyomaszt tovább az elkeseredés...

Ugyanakkor, ezzel a kijelentéssel, ha maximálisan egyetértek, azzal rögtön fel is mentem azt, aki megbántott. Azt mondanám vele, hogy: Akkor te akárhányszor megbánthatsz, légy csak nyugodtan szenét, én meg majd megbocsájtok, mint egy mártir...  - De ezzel meg magamellen teszek... 

Akkor persze jön az a gondolat, hogy az nem lehet elvárásom, hogy bocsánatot kérjenek tőlem... Ha a lefotózott posztot nézzük, nem is ez az elvárás részemről...

Tulajdonképpen nincs elvárás és mégis van... Mert "ne bánj meg semmit", de megbánás és annak elismerése nélkül, hogy bántottam valakit, nem történhet bennem viselkedésmódosulás egy adott helyzetet tekintve a későbbiekre nétve... Tehát szükséges a megbánás... A belátás pedig abban áll, hogy: hiszen, én sem örülnék, ha velem így bánnának, tehát bocsánatot kérek és igyekszem változtatni a viselkedésemen, de nem azért, mert ezt más várja el tőlem, hanem mert én várom el saját magamtól, hogy máskor ne kövessek el hasonló hibát.

És ilyen módon ez már az én személyiségfejlődésem, több lettem a megbánással.

Tehát, azzal, hogy ne bánd meg, csak abban az értelemben értek egyet, amikor valami szép utólag válik számomra keserűvé... Nem, érdemes megbánni azt, ami boldogságot adott akkor, amikor megtörtént.

De mindenképp érdemes megbánni azt, ha rosszat teszünk másnak, mert a megbánás vezet ahhoz a bocsánatkéréshez, aminek a következménye a személyiségmódosulás.... Ha a bocsánatkérés nem is elvárás, mégis van egy pozitív következménye: valóban gesztus, amiből később boldogság lehet... :)

0 Tovább

Valójában...

Mondhatjuk azt- teljes meggyőződéssel: Én jóban vagyok magammal!

Ez akkor borul meg, amikor jön a probléma.

Mert a probléma, azt mutatja, hogy van egy részem, amit még nem fedeztem fel.

A probléma onnan jön.

Ez azért van, mert többek vagyunk - sokkal többek -, mint akiknek látjuk magunkat.

Ez még azokkal is megesik, akik tudják, mi az az önismeret és céljuk, hogy megismerjék valódi önmagukat...

0 Tovább
«
12

moniare

blogavatar

MINDENT BELE - AVAGY GONDOLATAIM ÉS MINDEN, AMI MÖGÖTTE VAN! Magamról csak annyit, hogy szeretnék egy új - régi életet magamnak. A blogról pedig érdekesség: Monia egy fantázianév nekem... Re lehet utalás a reblog.hura és lehet értelmezése a "Monia reflektál a világra" is... Kinek hogy tetszik... Néhány gondolatom, amiből nem lett blogbejegyzés: https://www.facebook.com/MoniaRe-255313614888532/

Utolsó kommentek