Az önrendelkezés egy jog arra, hogy szabadon dönthetek az életemet érintő kérdésekben. a nagykorúsággal lép életbe. Nekem az a véleményem, hogy ezt a jogot megelőzi az öntudat/önismeret fogalma. Ami gyerekkortól a szülő felelőssége, hogy kialakuljon.

Egy gyermek, már pici korától figyelmet érdemel. Visszajelzései őszinték, amíg nincsenek korlátozva.

Például ne nyo,juk forró víz alá, ha üvölt, vagy ne tömjünk bele egy ételt, ha nem szivesen eszi.

Ne válasszuk ki számára a barátait, vagy a tevékenységeit.

Hogyan akarjuk megtanítani a magántitok fogalmára/jogára, ha nem adjuk meg neki már gyermekkorban?

Hogyan tanulja meg az igaz barát értékét, ha nem hagyjuk, hogy maga válasszon barátokat, és viselje el döntéseinek következményeit, esetlegesen egy csalódást?

Ha megmondja a szülő, hogy a gyereke mit vegyen fel, akkor az a gyerek sohasem tudja meg, hogyan reagálna a környezete a saját stílusára?

Hogyan akar egy szülő döntésképes (valóban önrendelkezésre képes) gyermeket nevelni, ha nem ad neki lehetőséget, hogy még gyermekkorában (egy szeretetteljes háttérrel) megtapasztalja döntésének értékét és hatásait?

Milyen alapon kérhető számon egy nőtől a nőiessége (akárhány éves korában), ha nyílvánvalóan fiúnak várták, katonásan nevelték vagy netán Hófehérke effektusban, amikoris az anya önmaga kishitűsége okán, írígységgel tarkítva, folyamatosan alázza gyermekében a nőt, miszerint: úgy áll rajtad ez a ruha mint egy tehénen - vagy: nézd meg, a szomszéd kislány milyen ügyesen mosogat, te meg ügyetlenkedsz itt!

Hogyan lehet így az ember tisztában önmagával, jogaival, lehetőségeivel, képességeivel?

Hogyan várhatjuk el hogy a felnőtt életében ismerje a szükséges, elég, sok, nehéz, könnyű fogalmát és felelősséggel tudjon dönteni az őt érintő kérdésekről?

Példa: képes összeveszni két álláskereső egy tájékoztató beszélgetésen, mert nekem jogom van most szót kérni, mert el kell mennem - a másik meg számonkéri őt a stílusa miatt, csak azt egyikük sem tudja, hogy ez mennyire nem való egy ilyen helyzetben, mert önmagukat is lejáratják és mások számára i kellemetlenséget okoznak...

Ha egy gyerek azt tanulja meg, hogy meg kell ennije ami a tányéron van, hogyan tanulja meg az éhség, jóllakottság fogalmát?

Hogyan nevelhet az gyermeket, akinek a dohányzás utáni vágya nagyobb, mint arra való képessége, hogy átlássa gyermeke és önmaga valós szükségleteit?

Mert egy egészséges szülő önrendelkező és sokszor nem válik nyílvánvalóvá a hanyagsága.

Míg egy sérüét ember, akinek mások számára is nyílvánvalóan láthatóan folyik a nyála, mivel nem tudja irányítani másokhoz képest eltérűen működő vegetatív központját - na egy ilyen sérültséggel élő embernek, harcokat kell vívni azért, hogy bizonyítsa az önrendelkezési képességét?

Véleményem szerint az önrendelkezési jog a születéssel kezdődik. Normális esetben a szülő nem megmondóember, hanem szövetségese gyermekének abban, hogy együtt fedezzék fel azt a pozitív személyiséget, aki az adott társadalmi viszonyokkat kihasználva a társadalom hasznos tagja lehet.

Ha egy ember nem önrendelkező - valamely vélemény alapján-, akkor abban mindazok felelősek, akik az életében kísérték: szülők/családtagok, oktatók/orvosok, barátok/ellenségek...Netán az állambácsi is, aki a nevelés alapjait, körülményeit megsegíthet/né...

De ha van, aki ezt felismeri, akkor rögtön van aki nehezményezi, hogy túl komolyan veszi az életet...„A probléma megoldása előtt meg kell ismernünk annak okait.”Alan Siegel 

A demokratikus hagyományokat nélkülöző Magyarországon a súlyos fogyatékos-sággal élő emberek többszörös kiszolgáltatottságukból, gyakori elszigeteltségükből és neveltetésükből adódóan alig rendelkeznek azokkal az eszközökkel (pl. megfelelő ismeretek jogaikról, lehetőségeikről, érdekérvényesítési képesség, anyagi eszközök) ami lehetővé tenné, hogy megteremthessék maguknak az aktív társadalmi részvétel feltételeit. Ez lehet az oka annak, hogy Magyarországon a mozgalom első követői nem a súlyosan sérült személyek közül kerültek ki.

Ezek alapján vigyázzunk, kire dobáljuk a nem önrendelkező cédulát, ehhelyett sokkal inkább arra kellene törekednünk, hogy gyermekeink számára/vagy a külső szemlélő által automatikusan megbélyegzett/másoktól eltérőnek látszó felnőtt emberek számára, olyan körülményeket teremtsünk, ahol is teljes mértékben és helyesen önrendelkező állampolgárokká válhatnak!