Van, a csoport. Van a szavazat. Van a döntés. És van, ami nem döntés, szerintem. Először csak azt láttam, hogy ez zavar engem.

Talán számomra ezért nem egységes a csapat. Mert nem mindenki határozott.

Ezt érezhettem eddig. Most ez a helyzet is megerősített ebben.

Aztán eszembe jutott, hogy a parlamentben is van, aki tartózkodik. Ez elfogadott... De miért tartózkodik? Egy titkos szavazáson nincs vesztenivalója.

Szerintem. Vagy mégis?

Aztán rájöttem, hogy igazából nem ez zavar, hanem, az, hogy magamból indultam ki. Mert engem zavar magamban, amikor nincs határozott véleményem valamiről.

Különösebben, semmit nem kell tennem azért, hogy egy ilyen helyzetben döntést hozzak. Mert ilyenkor velem valahogy megtörténik, hogy olyan ingerek érnek, amiknek a hatására döntést tudok hozni. Ha valami, foglalkoztat gondolatban, akkor fura módon az kerül szóba egy beszélgetésen, vagy megnézek egy filmet, amiben megjelenik egy hasonló élethelyzet, vagy olvasok egy gondolatoit... A lényeg, hogy ez nem tudatos, de eredményes "keresés" :) 

Hát ennyire különbözünk. Mert ha van, például 3 napom a döntésre, akkor az első napon ha nincs is gondolatom, a harmadikra biztosan meglesz, mert az az én belső határidőm, a megnyugvásra.

Itt már el lehet térni a konkrét helyzettől, mert ez számomra egy eszmefuttatás.

A stílusosság kedvéért, az én nagy kérdésem:

Mi kell ahhoz, hogy egy ember abban találjon megelégedésre, hogy valójában nem dönt?

Kiskérdések:

  • Van e erre olyan válasz, ami számomra is elfogadhatóvá teszi, hogy egy helyzetben ne döntsek?
  • Személyiségfejlődés szempontjából az a képesség, hogy valaki abban talál megelégedésre, hogy nem dönt... Na ez most előrelépés, vagy visszalépés, ahoz képest, ahol én tartok?

Mert ugye, ha foglalkoztat az emberismeret, akkor ez sarkallatos kérdés... :)

Meglátom, mikor és milyen formában jönnek szembe a válaszaim :)