moniare

Jellemző, hogy a bejegyzéseim alaphangulatát aktuális lelkiállapotom határozza meg. Így hajlamos vagyok rá, hogy lelki/magánéleti témákról írok,  sajnos előfordulhat, hogy mások számára unalmassá válhat ennek az oldalnak az olvasása.

Néhány hónapja megismerkedtem egy lánnyal, akivel egy projekt keretében leveleztünk online, ez alapján készült egy kiadvány a mozgássérült emberekkel szembeni előítéletesség témájában.

Viki a levelezésünk kapcsán több irányból is megkérdezte a véleményem, így néha még saját magam számára is meglepő volt, hogy olyan gondolatokat írtam neki, amiket addig még sohasem fogalmaztam meg. Már rég óta tudom, hogy az emberi én a mással való beszélgetés során tárul fel mindenkinek önmaga számára, aki figyel erre, hozzájárulva az önismerete fejlesztéséhez.

A hétvégén megkértem Vikit, hogy időnként küldjön nekem gondolatébresztőket, hogy szinesebbé tudjam tenni ennek az oldalnak a tartalmát. Elsőként egy verset küldött nekem (Rákos Sándor: Vadállat) a sors-végzet-szabad akarat témájához kapcsolódva...
Elgondolkodtatott, mert hírtelen egy jelenlegi élethelyzetemre vonatkoztattam (amiről csak később írok majd), és csak azután gondoltam végig, talán miért is ez volt az első gondolatébresztője:

Én amióta az eszem tudom, úgy gondolom, hogy azt az állapotot, amit ebben a világban mozgássérültségnek hívunk - és amivel születésem óta élek - azért kaptam a Jóistentől, mert ez egy feladat. Sokan azt állítják, hogy választásunk alapján leszületünk, de én ezt a magam hite szerint cáfolom. Azt szoktam mondani, hogy nem jelentkeztem és kiabáltam: "Hahó én kerekesszéket kérek!" - Szóval kaptam... Lám mit kezdek vele?! Feladat megküzdeni mindenféle előítélettel, éppen úgy, mint a szemüveges okostojásnak, szeplős vörös tininek, vagy a szőke nőnek, akiről a viccek többsége szól, nem is beszélve a csinibabákról, akiknek ugye tuti hogy könnyű társat találni. 

A sors szerintem az, hogy a kapott élethelyzetben kell élnünk, a szabad akarat azt hiszem összefüggésben áll a lelkiismerettel... egy csomó mindenben dönthetünk, ami minket érint, egy csomó mindenben meg nem. Vagy azért mert valóban mások korlátoznak minket vagy azért nem, mert a megfelelési kényszerünkben mi korlátozzuk magunkat. 

Szerintem a szabad akaratunk megfelelő megéléséhez az segít hozzá, hogy ezt a két kategóriát felismerjük az élethelyzeteinkben és megtanulunk különbséget tenni.

Hogy mi a végzet?? Azt hiszem, az, ami folytonosan visszatér az életünkbe, mint megoldandó feladat.