moniare

Írok, mert egy ismerősömtől azt a motiváló kritikát kaptam a legutóbbi bejegyzésemhez: „úgy ér véget, mintha elvágták volna....folytasd bátran, érdekes”

Részletezem, mit gondolok arról, mi a sors, és mi a szabad akarat, végzet.

Szerintem a sors, az, amit kapunk a születésünkkor. Esetemben, például, mozgássérültség, barna haj, szemüveg… Sors például az is, milyen családi háttérbe születünk, milyen szociáális körülmények közé, szegénységbe, vagy gazdagságba, egykének vagy 2-3 testvérrel egy családba.

Azért gondolom így, mert minden kapott tulajdonsággal küzdünk életünk során. Például a szőkék buták, amíg meg nem tapasztalod egy barátság vagy munkakapcsolat során, hogy ez csak egy téves sztereotípia, amit szinte születésedtől kezdve hallottál. Viccnek tűnik, de valójában gúny és ártó előítélet. A barnák őszinték, amíg a szemedbe nem hazudik valaki, vagy hátbaszúr, akiben feltétel nélkül megbíztál. Ezek az élethelyzetek adják a küzdés lényegét

Testvérként egész más tapasztalatokat szerezhetsz az emberekről, mint egykeként. Hacsaknem, a kiterjedt rokonságod kapcsán megtapasztalhatod a közösség élményét. A támogató család áldás, de ártó rokonokkal szemben, talán előnyös bizonyos szempontból, ha egyedül maradsz és időben megtanulod, hogy csak magadra számíthatsz. Így nem tapasztalod meg, hogy milyen bízni a család összetartó, támogató szerepében, majd csalódni. Ugyanez sajnos jellemző a barátokra is, azzal a különbséggel, hogy a barátainkat mi választjuk, a családunk, vagy annak hiánya születésünkkor adott. Itt jön be a szabad akarat.

Persze minden élethelyzetnek vannak előnyei és hátrányai.

Szerintem minden a sorsunk része, amit kapunk, vagy amire nem látunk rá annyira, mert nem vagyunk annyira tudatosak, hogy akaratunkkal, döntéseinkkel befolyásolhassuk.

Például, ha nem vagyunk eléggé tájékozottak és ezért a legjobb szándékunkkal is hozhatunk egy olyan döntést, aminek nem látjuk minden várható következményét. Szerencsés az egyéniségünk, ha anélkül hogy kisgyermekkorunktól hallanánk: "olvass, tájékozódj, kérdezz, kételkedj", nyitottak vagyunk a világra.

Gyermekkorból, családból hozzuk, mit jelent nőnek, férfinak lenni, vagy épp barátnak. Ez nem minden családból adott egyértelműen, így rengeteg hibás döntést hozhatunk, amire felismerjük, miben hol maradtunk el. Ez olyan, mint az olvasás, számolás képessége: ha nem tanuljuk meg ezekket idejében, később hátrányban leszünk tanulásban, munkavállalásban, a biztonságos egzisztencia megteremtésében. Ugyanez igaz a szociális kapcsaolatok kialakulásának hiányosságaival is.

Szerencsés esetben olyan közösségbe, baráti társaságba vagy épp kollégák közé jutunk (ez lehet akár tudatosan jól megválszott is), ahol lehetőségünk lesz az önmagunk számára addigra felismert hátrányaink fejlesztésére, változtatására. Az is lehet, hogy a felismerésben segít egy véletlennek tűnő találkozás kapcsán kialakult ismeretség. Azért írom, hogy véletlennek tűnő, mert nem hiszek a véletlenekben, mert pontosan az a találkozás kell ahhoz, hogy jobbá váljon az életünk. Ezért ez a találkozás sorsszerű.

Sajnos, egy „találkozás” hosszútávon lehet ártó. Mivel előre nem látható a következmény, ezért a találkozás a sors része. Addigi élettapasztalatunk és pillanatnyi lélekjelenlétünk adja, hogy jagyjuk-e, hogy egy találkozás ártóvá válljon, vagy idejében kiszelektáljuk és csak a segítő erőket tartjuk meg magunk körül.

Ezért szerintem a sors és a szabad akarat, erősen átfonódik egymással, hiszen élethelyzeteinkből adódnak a döntéseink.

Szerintem a végzetünkkel van a legnagyobb küzdésünk, életünk során. Ez, ahogy én gondolom, egy folytonosan visszatérő élethelyzet. A  felismerése is feladat és a megküzdés adja a legnagyobb személyiségfejlődésünket.